Az ezredfordulóra Magyarországon rengetegre nőtt az olyan háztartások száma, ahol gázkazán készülékek segítségével elégítik ki a lakók fűtés- és melegvíz-igényét. Vitathatatlan, hogy a gázkazán egy rendkívül kényelmes megoldás, és mivel régebben, egy-két évtizeddel ezelőtt a földgáz (a gázkazánok tüzelőanyaga) még egy viszonylag alacsony áron hozzáférhető energiaforrásnak számított, napjainkra szinte minden új építésű lakásban illetve társasházban gázhasználatra épülő fűtésrendszerekkel találkozunk. Időközben azonban a fosszilis energiaforrások ára jóval drágább lett, és az utóbbi évek tanúsága szerint is határozottan emelkedő tendenciát mutat. Ennek folytán, a földgáz drágulásának köszönhetően a gázkazán mára sokat vesztett egykori közkedveltségéből – de kiemelkedően komfortos üzemelési jellemzőiből fakadóan azért még most is egy viszonylag közkedvelt fűtési módszernek számít.
Az alábbi szövegben megkíséreljük viszonylag röviden, de minél átfogóbb jelleggel, érthetően összefoglalni a gázkazán készülékkel kapcsolatos legfőbb tudnivalókat, kezdve egy pár mondatos történeti kitekintéssel, folytatva a gázkazánokra vonatkozó legalapvetőbb ismeretek közzétételével, a különböző típusú gázkazán készülékek és azok legfontosabb jellemzőinek áttekintésével.
A felszálló vízgőzben rejlő fűtési lehetőségek kiaknázásának jelenségével már az ókori Rómában is találkozhatunk: Akik elég gazdagok voltak hozzá, a padló alá melegvizes csöveket építettek be fűtési célzattal. Rövidesen felfedezték, hogy fatüzeléssel még jobb eredményeket lehet elérni, és idővel színre léptek az öntöttvas-kályhák, illetve később a cserépkályhák legelső, kezdetleges formái. Legelőször a XVIII. században készítettek olyan készülékeket, amelyeket még mai szemmel is kazánokként titulálhatunk.
A gázfűtés, a gázkazán gyökerei a XIX. század végére, illetve a XX. század elejére nyúlnak vissza – ebben az időben kezdték el ugyanis használni a földgázt fűtési célzattal, első ízben Amerikában, a tengerentúlon. Európában csak a XX. század közepe táján kezdett népszerűvé válni, míg hazánkat az 1970-es évek közepére érte el a gázkazán használatra épülő fűtéstechnológia. Az 1990-es évektől a magyarországi gázkazán-alkalmazás újabb lendületre kapott, mivel az új építésű lakóházakat szinte csak és kizárólag földgáz-felhasználásra alapuló fűtési megoldásokkal hozták létre.
A gázkazán egy valamilyen éghető gáz használatán alapuló fűtéstechnikai berendezés. Működési elvének lényege, hogy a tüzelőanyag (amely elsősorban jellemzően földgáz, esetleg PB-gáz) elégetése által fűtési célra alkalmazható hőt szabadít fel. Az ily módon kinyert hőenergiát a gázkazán használaton alapuló fűtési rendszer egy erre alkalmas közvetítő ágens (amely leggyakrabban a víz szokott lenni) segítségének köszönhetően képes eljuttatni az épület (a gázkazán helyéhez képest) messzebb található részeire is. A gázkazán a működéséhez szükséges energiaforráshoz (azaz az éghető gázhoz) jellemzően hálózati gázvezetékek közvetítésével jut hozzá – ennek folytán a gázkazán telepítése rendkívül egyszerű a városi lakásokban, illetve azokban a családi házakban is, amelyek olyan utcákban találhatóak, ahol gázvezetékek futnak.
Az alábbi bekezdésekben tisztázni kívánunk néhány, a gázkazán készülékek vonatkozásában felmerülhető fogalmat és ezek egymáshoz való viszonyait; úgymint a nyílt- és zárt-égésterű gázkazán berendezések, a turbó-gázkazánok, a cirko- és a kombi-gázkazánok, illetve a kondenzációs gázkazánok fogalmai.
Alapvető működési elvük alapján a gázkazán berendezések két fő típusát különböztethetjük meg: Ezek a nyílt- és a zárt égésterű gázkazán-készülékek.
Elsősorban a régebbi készülékek azok, amelyeket a nyílt égésterű gázkazán megnevezéssel illethetünk. A nyílt égésterű kazánok működésére az a jellemző, hogy az égési folyamathoz nélkülözhetetlen oxigént az épület belső légteréből veszik el, így mindenekelőtt abból a helységből, ahova korábban telepítették őket. A lángnyelvek ilyenkor tehát direkt kapcsolatban vannak a szoba levegőjével, hiszen onnan veszik el az égéshez szükséges oxigént, az égés során keletkezett égéstermékek, a létrejövő füstgázok pedig a gázkazánhoz hozzáépített illetve csatlakoztatott kéményen felszállva távoznak a készülékből, azaz egyúttal az épületből is. A nyílt égésterű gázkazánok mára már kevésbé elterjedtek, mivel a zárt égésterű gázkazánokat sokkal biztonságosabban, jóval kisebb kockázattal lehet üzemeltetni.
Manapság már szinte minden újonnan vásárolt illetve telepített gázkazán készülék zárt égéstérrel rendelkezik. (A zárt égéstér persze csupán annyit jelent, hogy a gázkazán égéstere a lakóépület belső légterére nézve zárt – az égéshez szükséges oxigénhez a gázkazánnak természetesen ebben az esetben is hozzá kell jutnia valahonnan, azaz kívülről, tehát a külső légkörre nézve ezek a gázkazán készülékek is nyílt égéstérrel rendelkeznek.) A zárt égésterű gázkazán az üzemeléséhez elengedhetetlenül szükséges oxigén-mennyiséget egy speciálisan erre a célra létrehozott kéménykivezetés (gyakorlatilag egy célnak megfelelő extra cső) segítségével, pontosabban azon keresztül a házon kívüli légtérből, a környezetből nyerik. Az égés során keletkező füstgázok annak rendje és módja szerint a kéményen keresztül felszállva távoznak a gázkazánból – ez utóbbi mozzanat problémamentes, gyors és sikeres lezajlását egy ventilátor alkalmazásával szokásos biztosítani. A zárt égésterű gázkazán készülékek napjainkra jóval elterjedtebbé váltak a nyílt égésterű típusokhoz képest, mivel sokkal biztonságosabban üzemeltethetőek. Egy gázkazán, amennyiben nem jut az égési folyamathoz elegendő oxigén-mennyiséghez, tökéletlen égést produkál, ez utóbbi pedig fokozottan balesetveszélyes jelenség – érthető, hogy a modern, a lakásokat szinte hermetikusan lezáró nyílászárók korában a nyílt égésterű gázkazán-modellek sokat vesztettek népszerűségükből, hiszen sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a ház belsejében nem marad elegendő oxigén ahhoz, hogy a gázkazán hozzájusson belőle annyihoz, amennyi a gáz tökéletes elégéséhez szükséges. A zárt égésterű gázkazán készülékeket szokták illetni a turbó-kazán elnevezéssel is.
A cirko-gázkazán készülékek onnan tettek szert erre az elnevezésre, hogy működésük azon az elven alapul, hogy a felmelegített vizet a fűtési rendszeren belül szüntelenül körbe-körbe forgatják. A cirko-gázkazán berendezések ezt egy speciálisan ezzel a célzattal a rendszerbe beépített keringető-szivattyú segítségével érik el, így tudják ugyanis a lehető legjobban kihasználni a gáz elégetésé által nyert fűtési hőenergiát. Az alapján, hogy honnan veszik a gáz elégetéséhez szükséges oxigént, a cirkó gázkazán típusok között egyaránt léteznek nyílt- és zárt-égésterű gázkazán készülékek is. A hagyományos cirko-gázkazán berendezések egyik hátránya, hogy használatuk során a potenciálisan felhasználható hőenergia-mennyiség egy kisebb része a füstgázokkal együtt a kéménykivezetésen keresztül távozik, ahelyett, hogy szándékaink szerint fűtési célzattal hasznosulna. Ennek az apró hiányosságnak a kiküszöbölése végett fejlesztették ki az úgynevezett kondenzációs gázkazán készülékeket, amelyek fűtéstechnológiai fejlettségüknél fogva képesek kihasználni azt a fűtőérték-többletet is, amelyet a füstgáz egyes elemeinek maradéktalan hasznosításával aknázhatunk ki. Az ilyen fűtőeszközök a viszonylag alacsony fűtési hőmérsékleten üzemelő fűtésrendszerek esetén hoznak a legnagyobb anyagi megtakarítást számunka, mint például a falfűtés, vagy a padlófűtés. A kondenzációs gázkazán berendezések mind zárt-égésterű gázkazánok, részletesebben pedig egy másik, külön e fűtéstechnológiai megoldást ismertető cikkünkben foglalkozunk velük. (-->Kondenzációs gázkazán)
Léteznek még úgynevezett kombi-gázkazán készülék típusok is, amelyeknek az a lényegük, hogy a fűtési rendszerhez alkalmazandó melegvíz-mennyiség mellett (vagy mint az alábbiakban látni fogjuk, talán a „helyett” szó még találóbb volna e helyre,) képesek használati-melegvíz előállítására is. Egy cirko-gázkazánnak nem feltétlenül kell egyben kombi-gázkazánnak is lennie, de napjainkban már alig, szinte egyáltalán nem találunk a kereskedelmi forgalomban olyan cirko-gázkazán készülékeket, amelyek ne lennének egyben kombi-gázkazánok is. (Azaz ne rendelkeznének a használati melegvíz-előállítást is lehetővé tevő kombinált fűtési lehetőség funkciójával.) Vélhetően ennek számlájára írható az a jelenség, hogy az utóbbi időkben a cirko-gázkazán és a kombinált-gázkazán kifejezéseket gyakran szinonima-jelleggel használják, nem csak a vásárlók, hanem gyakran még a szakemberek is.
Mivel manapság a kombinált működés a gázkazánok esetén már-már szinte alapkövetelménynek számít, ezért a szöveg hátralévő részét lényegében a kombi-gázkazán készülékekkel, működésükkel illetve üzemeltetésükkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalóknak szenteljük.
Az úgynevezett kombi-gázkazán, azaz kombinált működésű gázkazán berendezések jelenleg rendkívüli népszerűségnek örvendenek hazánkban. Közkedveltségük abban rejlik, hogy általuk lehetséges egyetlen gázkazán készülék használatával biztosítani egy épületnek mind a fűtéshez szükséges melegvíz-mennyiségét, mind pedig az épület lakóinak használati-melegvíz szükségletét. Mivel pusztán egy darab gázkazán fűtőeszközről van szó, így a berendezés viszonylag kis helyen is elfér, legalábbis ahhoz képest rendszerint jelentősen kisebb helyigénye van, mint a több részből álló készülékeknek. Egyetlen gázkazán esetén legtöbb esetben a kezdeti költségek, a bekerülés anyagi vonzatai is jóval kevesebbek szoktak lenni, mint hogyha a kombinált melegvíz-előállításhoz több készülékből álló kombinációt kellene használnunk. Egyaránt léteznek olyan kombinált gázkazán típusok, amelyek égéstere nyílt, és vannak olyanok is, amelyek zárt égésterű modellek. Manapság ez utóbbi berendezések jóval szélesebb körben elterjedtek, mivel kevésbé balesetveszélyesek – mivel a gáztüzelés égéstermékei gyakorlatilag egyáltalán nincsenek közvetlen kapcsolatban a lakás belső légterével, így a szénmonoxid-mérgezés veszélyétől sem kell tartanunk.
A kombi-gázkazán készülékeknek az előző bekezdésben már szóltunk azokról az előnyeiről, amelyek abból fakadnak, hogy a fűtési- és a használati melegvíz-előállítást egyetlen fűtőeszköz segítségével oldhatjuk meg velük – ezeket még azzal egészítenénk itt ki, hogy rendszerint az esetlegesen felmerülő szervizelési költségek is jóval kevesebb pénzbe szoktak kerülni, mintha egy több készülékből álló fűtési rendszerben merül fel a probléma, amit először diagnosztizálni, aztán pedig orvosolni kell. További lényeges, vitathatatlan előnye minden kombi-gázkazán típusnak az általuk elérhető energia-megtakarítás is, amelyből egyúttal a fűtési költségek terén mutatkozó anyagi megtakarítás mértéke is következik.
A hagyományos, tartályos vízmelegítő berendezések azon a működési elven szolgáltatják a használati-melegvizet, hogy a tartályban található vízmennyiség egészét folyamatosan melegen tartják – azaz a folyamatosan a víztartályt érő hőveszteség miatt akkor is időről-időre fűteni kezdenek, ha éppen egyetlen lakó sem használ melegvizet, hiszen csak így tudják garantálni a folyamatosan elérhető használati-melegvizet. A kombi-gázkazán készülékek ezzel szemben mindig csak annyi vizet melegítenek fel, amennyire a felhasználók igényei szerint éppen aktuálisan szükség van – ha nincs használati-melegvíz fogyasztás, akkor nem pazarolnak energiát a víz folyamatosan meleg hőmérsékleten való tartására, így jelentős mennyiségű pénzt lehet megspórolni használatukkal.
A kombi-gázkazán típusok a fent említett előnyeik mellett rendelkeznek néhány kedvezőtlennek tekinthető, hátrányosabb tulajdonsággal is, amelyeket úgyszintén fontosnak tartunk megemlíteni – annak ellenére, hogy ezek a kombi gázkazán előnyihez képest igazán minimális mértékűek, továbbá érdemes tudni róluk azt is, hogy a fűtéstechnológia folyamatos fejlődésének köszönhetőn mára már teljes mértékben kiküszöbölhetőek.
Az első számú, leggyakrabban felemlegetett hátrány a kombi-gázkazán vonatkozásában az, hogy „nem tudja megosztani a figyelmét”, azaz egyszerre csak egy feladatot tud ellátni: Vagy az épületet fűteni, vagy pedig használat-melegvizet előállítani. Ebből rögtön látszik, hogy ez a probléma csak az év kisebbik részében, a fűtési időszak ideje alatt áll fenn. Ilyenkor, ha az egyik lakónak fellép a használati-melegvízre vonatkozó igénye, és megnyitja a melegvíz-csapot, a kombi-gázkazán csak az átfolyó vízmennyiséget fogja melegíteni, és a melegvíz használat végeztéig nem fog az épület fűtésére hőenergiát fordítani. Mindazonáltal, egy optimálisan létrehozott és kalibrált fűtési rendszer számára ez a rövidke kis kihagyás nem okoz komolyabb problémát, ideális esetben a felhasználók észre sem veszik a szünetet.
A második gyakran emlegetett hátránya a kombi-gázkazán készülékeknek az, hogy a használati-melegvízre a csap megnyitásától számítva mindig várni kell egy hozzávetőlegesen 20-40 másodperc körüli időtartamot – ennyi időt vesz ugyanis igénybe az, hogy a kombi-gázkazán átváltson működésében és sikeresen felmelegítse az átfolyó vízmennyiséget annyira, hogy a csapon már meleg víz folyjon ki a felhasználó számára. Ezt a kis kellemetlenséget viszont már maradéktalanul ki tudják küszöbölni azok a mai, modern technológiája kombi-gázkazán készülékek, amelyek beépített rétegtárolóval rendelkeznek, hiszen így lehetséges az, hogy a lakók állandóan rendelkezzenek a rögtön elérhető használati-melegvízzel, még abban a rövidke időszakaszban is, amikor a kombi-gázkazán hőenergiáit az épület fűtési rendszeréről épp a használati-melegvíz előállítására fordítja át.